Ebben a cikkben megválaszolunk több fontosabb vízkereszthez kapcsolódó kérdést, többek között azt, hogy mi az, mit jelent és mikor van vízkereszt, milyen népszokások tartoznak ehhez az ünnephez, mi a jelentősége, honnan ered, illetve mi a kapcsolat a karácsony és a vízkereszt között.
Mi az a vízkereszt?
A vízkereszt az egyik legrégebbi múltra visszatekintő keresztény ünnep. Dátuma január 6., mely a karácsonyi ünnepek zárónapja. A vízkereszt Jézus megjelenésének ünnepe, a napkeleti bölcsek érkezésének ünneplése.
A vízkereszt ünnepéhez három eseményt kapcsolhatunk:
- Jézus megszületését és a napkeleti bölcsek (Gáspár, Menyhért és Boldizsár) eljövetelét
- Jézus megkereszteltetését Jordában
- Jézus első csodatételét a Kánai menyegzőn (a víz borrá változtatása)
Ezek közül keleten Jézus keresztsége, nyugaton pedig a napkeleti bölcsek látogatása lett kiemelten fontos.
A vízkereszt ünnepe Krisztus megjelenésének és kinyilvánulásának eseményeit kapcsolja össze egyetlen gondolattá: az Isten eljött hozzánk és megmutatta nekünk üdvösségét.
A vízkereszt jelentése
A vízkeresztet számos más névvel is illethetjük még, például háromkirályok ünnepe vagy epifánia. Utóbbi görög eredetű név, melynek jelentése megjelenés, jelenlét. A keresztények számára Jézus Krisztus megtestesülését, illetve újra eljövetelét jelenti.
A római katolikus naptár szerint Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenésének napja. Az epifánia a görög epiphaneia szóból ered, melynek jelentése megjelenés. Az epifánia szó megjelent mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben, amikor Isten kinyilvánítja akaratát az embereknek.
A magyar vízkereszt név a régi vízszentelés hagyományára utal.
Mikor van vízkereszt?
A vízkereszt sok más ünneppel ellentétben (például Húsvét) nem mozgóünnep, így minden évben pontosan ugyanakkor ünnepeljük.
Ez a dátum pedig nem más, mint: január 6. Vízkeresztet minden évben január 6-án ünnepeljük.
Vízkereszti népszokások
Korábban számos szokás és hagyomány kötődött a vízkereszthez, azonban ezek legtöbbje ma már nem része az életünknek.
Kezdjük rögtön azzal, amely sok helyen még továbbra is megmaradt. Vízkeresztkor, azaz december 6-án szedjük le, azaz öltöztetjük le a karácsonyfát. Vízkereszthez kapcsolódik még a ház-, vagy lakásszentelés hagyománya is, hiszen ekkor kezdődik meg az az időszak, amikor a papok az újonnan megáldott szenteltvízzel megáldják a házakat, valamint az abban élőket.. Ezt utóbbit idősebb, vallásosabb emberek még a mai napig tartják.
További vízkereszti szokások:
- vízszentelés
- karácsonyi asztal elbontása
- háromkirályjárás
A vízszentelés jelentősége és eredete
A vízszentelés jelentősége, hogy a vizet kiemeljük hétköznapi használatából külön áldással, melynek eredménye a keresztvíz vagy szenteltvíz.
A pap először a sót áldja meg, ezt követően szentelő imádság közben hozzáadja azt a vízhez. Ennek eredete, hogy egy zarándok elbeszélése szerint a jeruzsálemi püspök Jézus keresztsége helyén megáldotta a vizet és keresztelt. Ez a hagyomány később az egész nyugati egyházban elterjedt.
A vízkereszt történelmi háttere
A vízkereszt a második legrégebbi keresztény ünnep, csak a húsvét előzi meg. Egyes feljegyzések szerint már a 2. század végén ünnepelték Jézus megkeresztelkedését. A 4. századtól már állandó liturgikus ünnepként ünnepelték.
A keleti egyházak a kezdetektől fogva vízkereszt ünnepén szentelik a vizet, míg a nyugati egyházak csak a középkortól vették át ezt a szokást.
A római katolikus egyház a második vatikáni zsinat rendelkezései szerint a napkeleti bölcsek látogatását ünnepli január 6-án. Illetve ezen a napon szentelnek vizet is. Jézus megkeresztelkedését a rákövetkező vasárnap ünneplik, míg a kánai menyegzőről egy közbeeső hétköznapon emlékeznek meg.
Mi a kapcsolat a vízkereszt és a karácsony között?
A vízkereszt és a karácsony közötti legfontosabb kapcsolat, hogy a katolikus egyházban a karácsonyi ünnepkör a vízkeresztet követő vasárnapig tart. Ezenfelül a korábban említett kapcsolat is összeköti a karácsonnyal, mely szerint január 6-án, vízkereszt napján szoktuk leszedni a karácsonyfát.