Mi a különbség a halottak napja, mindenszentek és halloween között? című cikk borítóképe

Mi a különbség a halottak napja, mindenszentek és halloween között?

Mindannyian tudjuk, hogy van mindenszentek, és halottak napja, illetve azt is, hogy mind a két esemény a halottainkról való megemlékezésről szól. De ha mind a kettő ugyanarról szól, akkor miért ünnepeljük mindkettőt? A választ valójában a különbségekben kell keresni, így ebben a cikkben két, a magyar néphagyományban és kultúrában fontos szerepet játszó ünnep közötti különbségekről lesz szó. Illetve elmondjuk, hogy miért nem érdemes azon morgolódni, hogy nálunk „halottak napja és mindenszentek van, nem pedig halloween”.

Mindenszentek

Kezdjük mindenszentekkel (vagy mindszent, latinul pedig Festum Omnium Sanctorum), hiszen időben ez következik hamarabb. (Legalábbis a halottak napjánál, a halloween-ről majd később.) Mindenszentek napja a katolikus keresztényvilágban november elsejére esik, azaz egy nappal korábban van, mint halottak napja. Mindenszentek a megdicsőült Egyház ünnepe, illetve az üdvözült lelkek emléknapja.

Ezen az ünnepen azokat a megdicsőülteket ünnepeljük, akikről az egyházi kalendáriumban név szerint nem emlékezünk meg. Mindenszentek alapgondolata, hogy az emberben vágyódás ébred a szentek boldogságának elgondolására, amely ösztönöz a példájuk követésére.

Halottak napja

A halottak napja (latinul: Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) egy olyan keresztény ünnep, amely az elhunyt, de az üdvösséget még nem elnyert, tisztítótűzben lévő hívekről szól. Míg mindenszentek a megdicsőült Egyház ünnepe, addig a halottak napja egyháztanilag a szenvedő Egyház ünnepének tekinthető.

Halottak napja minden évben november 2-án van, pontosan egy nappal mindenszentek után. Ez a nap megemlékezésről szól, a szeretteinkről való emlékezésről, így ezen nap hagyományaihoz tartozik a gyertya-, mécsesgyújtás, illetve a temetőkben lévő elhunytak sírjaiknak felkeresése.

Bár az ünnep eleinte egyházi kötődésű volt, ma már a magyarok többsége, vallástól függetlenül emléket állít ezen a napon azoknak, akik már nem lehetnek velünk.

Halloween

A halloween egy népszerű ünnep, amelyet elsősorban az Egyesült Államokban, Kanadában, Írországban és az Egyesült Királyságban ünnepelnek, de az utóbbi években már világszerte jelentős terjedésnek indult.

Bár a Halloween következik időrendben leghamarabb, hiszen ez október 31-én van, de az előző kettőhöz képest valójában kilóg a sorból. Hiszen a Halloween egy sokkal lazább ünnep az előző kettőhöz képest, hiszen halottak napján és mindenszentekkor a hangsúly a halottainkra való emlékezésről szól. Bár a kialakulásának kezdetén a Halloween is a halottakkal való kapcsolatról szólt, de mára a hangsúlyt inkább átterelődött a szórakozás felé, így mondhatjuk, hogy ez az ünnep közelebb áll hangulatában a Mikuláshoz, mint a cikkben tárgyalt két ünnephez.

Az évszázadok során a halloween egyre inkább elveszítette eredeti kelta jellegét (itt olvashatsz bővebben az eredetéről), ma már a főhangsúly a jelmezekbe való beöltözésen, az édességek gyűjtésén, és a házak kísérteties díszítésén van. Az eredeti üzenet, miszerint az élet és halál közötti kapcsolat fontos és megünnepelendő, bár még mindig jelen van, de egyre kevésbé hangsúlyos.

Megosztás másokkal