Szemléltető kép a Mikulásról, Télapóról, Szent Miklósról

Szent Miklós története gyerekeknek, óvodásoknak

Alább olvashatjátok Szent Miklós történetet, mely megfogalmazása miatt ideális gyerekek, óvodások számára, hogy megismerkedjenek a Szent Miklós személyével, illetve az első mikulási ajándékozásnak tartott történettel. Illetve végül találtok egy videót is, amely több Szent Miklósról szóló legendát mesél el könnyen, gyerekek számára is érdekes formában.

Szent Miklós története szöveges formában

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy elszegényedett férfi, akinek három leánygyermeke volt. A család olyan nagy szegénységben élt, hogy a lányok nem tudtak férjhez menni.

Történt egyszer, hogy Szent Miklós tudomást szerzett a hányattatott sorsú család helyzetéről. Miklós elhatározta, hogy segíteni fog rajtuk.

Késő éjszaka, amikor már mindenki aludt, Miklós ellopakodott a család házához. Ahol a nyitott ablakon egy arannyal teli erszényt hajított be. Miklós semmit sem szólt, csak továbbállt.

Másnap reggel volt nagy csodálkozás a családnál, nem értették, hogy vajon, hogy került oda az a sok pénz. De örültek neki, mert így az elsőszülött lány férjhez tudott menni.

Egy évvel később Szent Miklós újból megismételte jócselekedetét: éjszaka útnak kelt és egy újabb erszény aranypénz hajított be az ablakon.

De a lányok ravaszok voltak, fennmaradtak, hogy meglessék a jótevőt. Mikor csörgést hallottak az ablak felől, azonnal odaszaladtak, de nem sikerült megtudniuk, hogy ki a titokzatos jótevő. Egyedül a távolban elillanó piros palástját szúrták ki.

A család bár még mindig nem tudta, hogy kiknek köszönhetik ezt a csodát, de ismét hálásak voltak, hogy a második szülött lány is férjhez tud menni.

Szép lassan eltelt egy újabb év, de ez az év másabb volt, mint az elmúlt kettő: sokkal hidegebb volt. Így, amikor Miklós a család házához ért zárva találta a ház ablakát.

De Miklós ahelyett, hogy kétségbe esett volna, megfogta az aranyat és felmászott vele együtt a ház tetejére. Hogy az arany biztosan célba érjen, lehajította azt a kéményén keresztül.

Ezzel egy időben az utolsó hajadon leány épp ekkor tette a harisnyáját a kémény alá száradni, így történhetett meg az, hogy a Miklós által ledobott arany pontosan a harisnyában landoljon.

Ezt követően az emberek tudták, hogy csodák már pedig léteznek, mert egy piros ruhás jótevő minden évben eljön Miklós napja előtti éjszakán és megajándékozza a szegényeket.

Szent Miklós legendái videós formában

Ha pedig szeretnél további tartalmakat mutatni gyermekednek, vagy óvodásaidnak, akkor tekintsd meg ezt a videót, amelyben több Szent Miklósról szóló legenda is felelevenedik könnyen emészthető, gyerekek számára is érdekes formátumban.

Megosztás másokkal